

DR. Mészáros János úr a Magyar Karate Szakszövetség elnöke
A Magyar Karate Szakszövetség nevében tisztelettel köszöntöm Önöket az Okinawai Napok megrendezése alkalmából.
Szövetségünk kiemelten fontosnak tartja a Karate és a Budo sportok, a keleti hagyományok ápolását, a japán tradíciók értékeinek közvetítését, elsősorban a fiatalok részére, mint tisztelet, fegyelem, kitartás, szorgalom, akaraterő, illetve a Fair- play szellemisége, melyek fontos értékek napjaink rohanó világában, az iskolában, a munkahelyen és a mindennapi életben.
A Magyar Karate Szakszövetség komoly hagyományokkal és együttműködési megállapodással rendelkezik több japán tartománnyal, így a Tokyói Olimpia idején Tochigi tartománnyal, valamint Okinawával is ahol sportolóink már részt vettek közös programokon.
Külön köszönet Sensei Harsányi Lászlónak, aki hagyományőrző tevékenységével erősíti a karate és a budo-sportok megismerését és elsajátítását Pesterzsébeten, valamint jelentősen hozzájárult az Okinawai Napok szervezéséhez és sikeres lebonyolításához.
Kívánom, hogy az Okinawai Napokon kiemelt japán tapasztalatokat szerezzenek, amely hasznos úti társ lesz a karate sport művelésében, és a hétköznapi élet kihívásainak leküzdésében is, a rendezvény megvalósulásához sok sikert kívánok.

FŐVÉDNÖK
Földesi Gyula úr Országgyűlési Képviselő
Nagy öröm számomra, hogy kerületünkben jelentős sportélet zajlik, melynek egy újabb állomása az Okinawai Napok. Külön köszönet illeti Harsányi Lászlót, az International Goju-Ryu Karate-Do Sakura-Kai főinstruktorát, a Magyarországi Goju-Ryu Karate-Do Szövetség elnökét, hogy közreműködésével megvalósulhat, ez a jelentős szeminárium. Az esemény keretében a sportág legkiválóbb képviselői teszik tiszteletüket Pesterzsébeten.
A sport megtanít küzdeni, ösztönöz arra, hogy nem szabad feladni és fel kell állni a vereség után, hiszen minden egyes verseny, minden egyes megmérettetés egy új esély, egy új lehetőség a fejlődésre. A sport fegyelemre is tanít, célokat ad az embernek.
A célok, távlatok nem csak egy országnak, nemzetnek fontosak, hanem egy közösségnek, és személy szerint mindannyiunknak is. Szeretettel hívjuk és várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a karate iránt!

VÉDNÖK
Szabados Ákos úr Pesterzsébet Polgármestere
A karate mester szerint a harcművészet és ezen belül a karate végső célja nem a győzelem vagy a vereség kettősében rejlik, hanem a küzdelemben résztvevők jellemének tökéletesítésében.
Sokszor mégis harcként élünk meg küzdelmeket, pedig nem a másik legyőzése a küzdelem célja, hanem az, hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet valamiért, ami sokkal több saját magunknál.
A pesterzsébeti sportélet is sokkal több, mint küzdelmek egyszerű sokasága. Olyan társadalmi színtér, amely értéket teremt a sikerekből és erényt kovácsol a küzdelemből.
Boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú sportág képviselői és a keleti filozófia tanaiból építkező nagyszerű esemény egyszerre lesz jelen Pesterzsébeten, ezzel is erősítve bennünk a törekvést a nemesebb és teljesebb élet iránt.